Az OTP Bank két lépésben összesen 1,5 százalékponttal csökkenti a társasházak, lakásszövetkezetek energiatakarékossági beruházásaihoz, illetve egyéb felújításaihoz igénybe vehető Thermo és Stílus hitelkonstrukciók kamatát. A jegybanki irányadó kamatráta legutóbbi változásait lekövető döntés értelmében 2010 januárjától 5 százalék alá csökken az ügyfelek által fizetendő éves kamat. A bank a jövőben egy átlátható szabályrendszer alapján, 60-90 napon belül érvényesíti az MNB-alapkamat változását ezen hitelek esetében.
A legnagyobb hazai hitelintézetnél azon társasházak, lakásszövetkezetek, amelyek nem rendelkeznek elegendő saját forrással energia-megtakarítást eredményező beruházásaikhoz, illetve külső vagy belső felújításaikhoz, már 500 ezer forinttól igényelhetik a legfeljebb 10 éves futamidejű Thermo vagy Stílus hitelt. Az iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítéséhez az OTP Bank a Panel Plusz Hitelprogram keretében is nyújt kölcsönt. Mind a Thermo, mind a Panel Plusz hitel kapcsolódhat a panelprogram keretében megvalósuló társasházi felújításokhoz.
A Thermo és a Stílus társasházi hitelek kamatát az elmúlt időszak jegybanki kamatváltozásait követően két lépésben, összesen 1,5 százalékponttal csökkenti az OTP Bank. A Monetáris Tanács augusztusi és szeptemberi kamatdöntéseit 2009. november 9-én 1 százalékpontos csökkentéssel érvényesítette a hitelintézet, az októberi jegybanki alapkamat-változtatásnak megfelelő további 0,5 százalékpontos mérséklés pedig 2010. január 4-én lép hatályba.
Mindezen lépések eredményeként a jövő év elejétől, az állami kamattámogatással igénybe vehető Thermo és Stílus hitel ügyfelek által fizetendő éves kamata 4,95 százalékra csökken a futamidő első 5 évében. A bank döntött arról is, hogy a jövőben a jegybanki alapkamat változását szimmetrikus módon - azaz mind csökkentésnél, mind emelésnél ugyanazt a szabályt alkalmazva - 60-90 napon belül érvényesíti ezeknél a konstrukcióknál.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad
- Kiderült még valami Robert Fico merénylőjéről
- Krímben érhette súlyos veszteség az oroszokat
- Osztalékinformációt jelentetett meg az OTP
- Tárnok Balázs: Szlovákiában elkezdődött az egymásra mutogatás
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban