A diákhitel kamatának mértéke 2009. második félévében 50 bázisponttal, 10,5 százalékra csökken az előző kamatperiódushoz képest - állapította meg a Diákhitel Igazgatóság a jogszabály szerinti, féléves felülvizsgálat során. Nem csökken viszont a felvehető összeg nagysága. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek - közölte a Diákhitel Központ.
A hiteligénylők emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket. Egy tavaszi kormányrendelet értelmében, speciális esetben - ha az igénylő szülei már nem élnek, vagy éppen regisztrált álláskeresők - havonta további 10 ezer forinttal nőhet az igényelhető összeg.
A változó kamatot félévente állapítják meg, melynek mértékét döntően az előző időszak átlagos forrásköltsége határozza meg.
A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint az első félévben csökkent a diákhitelezés átlagos forrásköltsége. Emellett a másik két, kamatot befolyásoló tényező (kockázati kitettség és a működési költségek) is kedvezően alakult. A társaság alacsonyabb működési költség mellett is folytatni tudja a korábbi években elhatárolt költségeinek feloldását, valamint a változatlanul kiváló törlesztési fegyelem is csökkentette a kockázati kitettséget. E tényezők együttes hatása tette lehetővé a diákhitel kamatának 50 bázispontos csökkentését, amely július 1-je és december 31-e között évi 10,50 % kamatmértéket jelent.
A 2008/2009-es tanévben összesen 73.331 beiratkozott hallgatónak - köztük 18.158 új igénylőnek - folyósított a központ diákhitelt, mintegy 22 milliárd forint értékben - számol be az adatokról a központ. Mára több mint 271 ezren éltek a diákhitel lehetőségével, és 58 ezren már minden tartozásukat visszafizették. "Ügyfeleink a tanévre előírt 8,5 milliárd forint helyett, kihasználva a díjtalan és közvetlenül a tőketartozást csökkentő előtörlesztés lehetőségét 14,8 milliárd forintot fizettek be. Jelenleg 106 ezren törlesztenek" - írja a Diákhitel Központ közleményében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ebben a tanévben is a korábban megszokott arányban, a hiteligénylők 64 százaléka választotta a szemeszterenkénti egyösszegű kifizetést a havi folyósítással szemben, és továbbra is a magasabb összegek voltak a népszerűbbek. A hitelfelvevő diákok mintegy 32 százaléka igényelte a havi 40, 36 százaléka a havi 30, 12 százaléka a havi 25, 5 százaléka a havi 21, 3 százaléka pedig a havi 15 ezer forintos összeget. Havi 50 ezer forintot csak a költségtérítéses képzésben részt vevők vehettek fel, amely lehetőséggel harmaduk (9 350 hallgató) élt is. Tizedük használta ki a tavalyi év újdonságát, az úgynevezett engedményezést, vagyis a költségtérítésnek a diákhitelből közvetlenül felsőoktatási intézménybe történő utaltatásának a lehetőségét.
Forrás: Edupress.hu
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal