14 °C Budapest

Margit híd felújítás: Start július 20-án

Pénzcentrum
2009. május 25. 13:40

A tervek szerint 2009. július 20-án indulhat meg a Margit híd felújítása, a hidat augusztustól zárják le a az északi oldalon, míg a déli részének rekonstrukciójára jövő év márciustól kezdődhet meg - írja az Index.

Várhatóan július 20-án forgalomkorlátozás nélküli rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a Margit hídon. Augusztustól azonban az északi oldalon már forgalomlezárás mellett folytatódnak a munkálatok, amelyeknek részeként a jövő év márciusától a híd déli felének rekonstrukciója zajlik majd. A Margit hídon a tervek szerint 2010. augusztus végén indulhat meg újra a forgalom a közúti sávokon is.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettesnek a kabinet elé benyújtott tájékoztatója szerint a Margit híd rekonstrukciójának teljes költsége több mint 14,8 milliárd forint lenne. Az Európai Unió (EU) ehhez hatmilliárd forintot ad, ugyanennyit elkülönített erre a célra a főváros is. A főpolgármester-helyettes javaslatában az 1,2 milliárd forintos tartalékkeret mellett 650 millió forint szerepel a hídon lévő szobrok helyreállítására, 675 millió a rekonstrukció alatt üzemelő villamosok ideiglenes vágányának kiépítésére, 150 millió a díszkivilágításra, 100 millió a P+R költségekre és 75 millió forint a műszaki ellenőrre.

Az előterjesztő jelzi azt is, hogy az árak a Főmterv Zrt. 2007-es becslésére épülnek, és azok 30-50 százalékkal is növekedhetnek. Egyebek közt azért, mert a gazdasági válság miatt ugrásszerűen drágultak a banki finanszírozási költségek, emelkedik az áfa, az acél világpiaci ára és az infláció. Többletköltséget gerjeszt az is, hogy a tervezettnél később kezdődik a rekonstrukció, így csökken a kivitelezésre fordítható idő. Emiatt költségigényes technológiákkal télen is folytatnák a rekonstrukciós munkálatokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 18:40
Feltuningolva, népszerű magyar sztárokkal érkezik a Marsra magyar! következő, 2. évada. Az előző éva...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm