2007-ben is folytatódott a lakossági lakáshitelek állományának bővülése, szám szerint 16 százalékkal. A devizaalapú hitelek állományának növekedése még ennél is dinamikusabb volt, közel 59 százalékkal emelkedett 2006. év végéhez képest.
Pénteken jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, rendszeresített adatközlése a 2007 második félévi lakossági lakáshitelezésről. Ez a lakáshitelezési tevékenységet folytató összes pénzintézet, vagyis bankok, jelzáloghitel-intézetek, takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek adatait összesíti.
Az alábbi ábra mutatja a lakáscélú hitelek állományának alakulását.
Forrás: KSH
Ez alapján 2007. december 31-én 3109 milliárd Ft volt az összes lakáshitel állomány, ami a hazai GDP 12 százalékával azonos mértékű. Az állomány 47 százalékát a devizaalapú hitelek tették ki.
Ami a hitelállomány pénzintézetek közötti megoszlását illeti, a legtöbb kihelyezést (57%) még mindig a bankok könyvelhetik el, őket követik a jelzáloghitel-intézetek az állomány 38 százalékával, majd a takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek (5%).
Az engedélyezett hitelek állománynövekedése két tényezőre bontható, az engedélyezett hitelek számára, és azok összegére. Az hitelek száma előző év végéhez képest valamelyest csökkent, összegét tekintve azonban emelkedett. Ez ügyfelenként átlagosan 6,2 millió Ft hitelengedélyezést jelentett. Összességében így 768 milliárd forintot engedélyeztek tavaly.
Ugyanakkor 2007-ben is folytatódott az államilag támogatott hitelek arányának csökkenése, ami a lakáscélú hitelek összegének már 11 százalékára zsugorodott, szemben a 2006-os 1/4-es aránnyal.
A hitelek felhasználási céljait illetően nem történ jelentős változás 2006-hoz képest. A legtöbbet, 59 százalékot még mindig használt lakás vásárlására folyósítják, építésre és új lakás vásárlására a hitelek 28 százalékát helyezik ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Forrás: KSH
A hitelek futamideje tavaly meghaladta a 14 évet, de lakásépítés és új lakás vásárlás esetén ennél is hosszabb volt.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját