Sötét felhők gyülekeznek Nagy-Britannia felett, ugyanis egy felmérés szerint a következő hónapok során a jelzáloghitelezés szűkülése és drágulása várható.
Az angol központi bank, a Bank Of England által közzétett hitelezési felmérés alapján a bankok kevesebb hitelt kívánnak kihelyezni, miközben drágábbak is lesznek a jelzáloghitelek. Mindezt tetőzi, hogy az idei év első három havában megemelkedett a csődös ügyfelek száma.
A felmérésben részt vevő hitelintézetek közül közel 31 százalékkal több bank nyilatkozott úgy, hogy márciusig mérsékelte jelzáloghitel-kihelyezéseit, mint azok, melyek növelték a hitelezést. A következő negyedévben pedig közel 43 százalékuk számít további mérséklésre. A hitelezés visszaszorulása a hitelminősítési rendszer szigorításán keresztül, illetve a hitelbiztosítéki érték mérséklésén keresztül valósult meg, s mindez várhatóan folytatódni is fog.
A bankok és a lakásépítési szövetkezetek (building society) előrejelzései szerint a hitelkihelyezés csökkenni fog, ezzel szemben a kereslet emelkednik majd, mindez pedig ahhoz vezethet, hogy a már most is jelen lévő túlkereslet egyre erősebbé válik.
A hitelezők egyébként év eleje óta egyre csak emelik kamataikat, annak ellenére, hogy a jegybank csökkentette irányadó kamatlábát. Mindez arra vezethető vissza, hogy a bankoknak egyelőre magasabb hitelezési költségekkel kell szembesülniük, ráadásul ha csökkentenék hitelkamataikat, elárasztanák őket a jelentkezők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület