17 °C Budapest
Így lesznek még egészségesebbek a magyar élelmiszerek: ez már szinte űrtechnológia!

Így lesznek még egészségesebbek a magyar élelmiszerek: ez már szinte űrtechnológia!

2021. július 5. 16:02

Kevesebb permetezőszer, egészségesebb élelmiszerek, biztonságos közlekedés. Első látásra ezek távol vannak egymástól, de a műholdakon keresztül mégis szoros kapcsolatban állnak. A mezőgazdaságban ugyanis ma már olyan csúcstechnológiás, sokszor önvezető gépek végzik a munkát, mint amilyenek lassan az utakon is megjelenhetnek. A közös bennük, hogy mindegyiket GPS-szel irányítják, vagyis a műholdakról érkező jelekre van szükségük, az előrelépés pedig az, hogy az eddiginél pontosabb lesz a GPS az Európai Űrügynökség támogatta magyar beruházásnak köszönhetően. Ez a mindennapokra is hatással lesz, például a boltokban egészségesebb élelmiszerek kerülhetnek a polcokra.

Mi köze van egymáshoz az egészségesebb élelmiszereknek és a GPS-nek? A modern mezőgazdaság világában szoros kapcsolatban állnak. A visszafogottabb vegyszerhasználat ugyanis sokszor a táblagépről szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépeknek köszönhető. Ezek irányításában pedig ugyanúgy a GPS-é a főszerep, mint az autók útvonaltervezőjében.

A számítógépekkel vezérelt eszközök - többek között - megtalálják a jobban termő pontokat, tehát javulhat a hozam, így összességében a növénytermesztés, az agrárgazdálkodás is hatékonyabbá válik. Ráadásul az automatizációnak köszönhetően kevesebb vegyszerre van szükség, hiszen ugyanazt a pontot csak egyetlenegyszer permetezi a gép. Ezeknek a gépeknek a hatékonysága nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ezen a téren most jelentős lesz a fejlődés

– mondta Harsányi Zsolt, a magyar piac egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL tulajdonos-ügyvezetője.

Űrügynökség és az élelmiszerek

Az újítás lényege az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatás, amelyet az AXIÁL Kft. - az Infobex Kft.-vel együttműködve - az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával épít ki. Ez a hálózat a földi navigációt biztosítja, amely többek között a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban.

A digitális mezőgazdaság egyértelműen az a terület, ahol a leggyorsabb a technológiai fejlődés. Ennek infrastrukturális hátteréhez pedig hozzátartozik az országosan elérhető, nagy pontosságú helymeghatározást biztosító úgynevezett RTK hálózat is. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni. Számunkra, európai felhasználók számára, az EU felügyelete alá tartozó Galileo hozzáférhetősége jelenti a legnagyobb áttörést, hiszen műholdas rendszerének jeleit használva kevéssé vagyunk kiszolgáltatva a más földrészek fennhatósága alá tartozó egységek üzemeltetőinek

– tette hozzá Harsányi Zsolt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jobban tudnak közlekedni a drónok és az önvezető autók

A szolgáltatásnak köszönhetően természetesen nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. Harsányi Zsolt hozzátette:

Gondoljunk csak arra, hogy egy városban közlekedő önvezető autónak ki kell kerülni a járdákat, pontosan kell megállnia, fordulnia. Ehhez műholdas helymeghatározásra van szüksége. A városokban azonban a magas épületek kitakarhatják a műhold jeleit.

Az új RTK korrekciós szolgáltatás akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.     

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 12. 13:06
A legfontosabb pénzügyi hírekből válogattunk a vasárnapi kávé mellé. Bizton állíthatjuk, hogy nem te...
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem