A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,31 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 68 864,24 ponton zárt kedden.
Az elmúlt hetek forintgyengülése miatt jelentősen megnőtt a bevásárlóturisták száma a szlovák és az osztrák határhoz közeli városokban. Nőtt a forgalom a vendéglátóhelyeken, a fürdőkben is.
Virágzik a bevásárlóturizmus Győrben: a gyenge forintnak köszönhetően sokan jönnek bevásárolni, strandolni Szlovákiából.
A város boltjaiban leginkább hétvégente sok a bevásárlóturista, akik jelentősen fellendítik az üzletek forgalmát. Vannak olyan boltok, ahol a vásárlók fele a szomszédos országból jön, de hétvégente előfordul, hogy a vevők 60-70 százaléka is bevásárlóturista. Az RTL Híradónak nyilatkozó, Felvidékről érkező vevők szerint az euró/forint árfolyam alakulásának köszönhetően jóval alacsonyabb árakon tudnak vásárolni.
A város kávézói, éttermei is profitálnak a helyzetből, sőt, a helyi fürdő is profitál a helyzetből. Utóbbinál nem a látogatók száma nő, hanem az látszik, hogy sokkal többen veszik igénybe az extra szolgáltatásokat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere