Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest.
A Monetáris Tanács mai ülésén 2,3 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Ez hatással lesz a megtakarításainkra és a hitelünkre is. Meddig csökken a bankbetétek kamata? Megéri kiváltani a régi hitelemet?
A mai 0,1 százalékpontos alapkamat-csökkentéssel a Monetáris Tanács 2,3 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A forint árfolyama az elmúlt hónapokhoz képest átlagos szinten várja a kamatdöntést, a várakozások szerinti lépés miatt kisebb kilengés lehet rövidtávon.
Mire számíthatunk a jövőben?
Az elemzők szerint rövidtávon a forint stabilizálódására, erősödésére számíthatunk, viszont a közép és hosszú távú előrejelzések a 330 forintos euró árfolyamot (ez akár 280 forintos svájci franknak is megfelelhet) sem tartják kizártnak. A kamatcsökkentés viszont megállhat, vagy az üteme lelassulhat, ahogy erre a jegybankelnök korábban utalt, viszont erről részleteket csak a később kiadott indoklásból tudhatunk meg.
Mi fog történni megtakarításaimmal?
Lényeges, hogy a már meghatározott kamatszintek nem módosulnak, viszont minden olyan termék, ami változó kamatozású, várhatóan alacsonyabb hozamot fog adni. Elsősorban a bankbetét és a rövid futamidejű állampapír az, aminek a kamata szoros összefüggésben áll az alapkamattal. Minél alacsonyabb az irányadó ráta, annál kisebb a bankbetét kamata, amit kézhez kapunk. Elviekben a Diszkontkincstárjegyek esetében is így kellene történnie, azonban a piac már elkezdte beárazni a jövőbeni kamatemelkedést, így azok hozama várhatóan nem csökken majd számottevően. Ehhez hasonlóan a hosszú futamidejű, fix kamatozású kötvények hozama a kamatcsökkentés hatására növekednie kellene, azonban a hazai gazdaságpolitika befolyásolja a hozamemelkedést.
Van pozitív oldala is a kamatcsökkentésnek?
Ezzel a lépéssel a folyamatosan csökkenő hitelkamatlábak is csökkennek, ezzel elősegítve a hitelezést. Ezért lehet egyre jobb lakáshitel ajánlatokat találni a hitelintézetek kínálatában, és a vállalkozói hitelek is egyre kedvezőbbek (igaz, hogy jelenleg a Növekedési Hitelprogram dominál a szektorban), ami elősegíti vállalkozás indítását, fejlesztését, a lakáshoz jutást. A legfontosabb azonban, hogy minél alacsonyabb az alapkamat, annál inkább megéri a devizahiteleket forinthitellel kiváltani. A korábban felvett forinthiteleket kiváltásán is érdemes elgondolkozni, mivel éves szinten akár 100 ezer forintot is spórolhatunk, a törlesztőrészletünket pedig akár 5 évre is fixálhatjuk.
A mindennapi életünkbe hogyan szól bele a kamatcsökkentés?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A devizahitelek kiváltása nem csak az olcsó forinthitel miatt lényeges. A kamatdöntés közvetett hatásaként jöhet az euróhoz és svájci frankhoz képest gyengülő forint, és az emiatt növekvő törlesztőrészletek.
Ha a forintárfolyam gyengülésnek indul a vágás után, akkor az üzemanyagárak is meglódulhatnak. Ugyan az olaj árát rengeteg tényező határozza meg, de a tartósan magas euró árfolyam előbb vagy utóbb beépül a magyar árakba. Az üzemanyag drágulása minden olyan termék árát drágábbá teszi, amit közúton szállítanak, de elsősorban az import termékek (külföldről származó élelmiszer, ruhanemű stb.) ára lehet magasabb, mert az üzemanyag mellett az euró árfolyamemelkedése is kedvezőtlenül hat rá.
Meddig tart még az alapkamat csökkentése?
Az MNB az előző kamatdöntés indoklásában utalt arra, hogy a kamatcsökkentés megállhat a közeljövőben. A jegybank legutóbbi indoklásában nem fogalmazott egyértelműen, azonban Matolcsy György egy londoni konferencián elmondta, hogy óvatosan vághatnak még kamatot, de nem valószínű, hogy eléri a két százalékot az irányadó ráta. Az MNB az előző kamatvágás utáni közleményében szintén arra tett utalást, hogy a kamatcsökkentési periódus folytatódhat, de annak üteme lassulhat a jövőben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Erősödött hétfőn a forint
- Forgalommal szemben hajtott fel egy lengyel kamionos az M30-asra - fotó
- Erőszakkal akarta visszaszerezni a pénzét, de rossz házba tört be
- Kínai napelemgyártók léptek vissza, miután az EU vizsgálatot indított
- A cseh belügyminiszter szerint előrelépés az uniós migrációs paktum
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás