A Pénzcentrum 2024. május 17.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Kora délutánra sikerült a javuló nemzetközi hangulatban 295-ig visszaerősödnie a forintnak az euróval szemben, de mivel a chicagói beszerzési menedzser index a vártnál sokkal jobb lett és a michigani index is 6 éves csúcsra ért, ezek erősítették azt a piaci várakozást, miszerint ősztől valóban lassul majd az amerikai pénznyomda. Így az elmúlt napokra jellemző összefüggések újraéledtek : nyomás alá kerültek a feltörekvő kötvény- és devizapiacok a pozíciózárások, profitrealizálások miatt. Az euró jegyzései rövid idő alatt 296 fölé lendültek, miközben a legtöbb devizával szemben újra elindult a dollárerősödés. A brazil reál például 4 éves mélypontra esett. A dollár kurzusa emiatt 228,5 forintig ugrott, míg a frank/forint kurzus 238,3 körül jár.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Blues és film – zenés road movie készül Hobo életművéről
- Orosz médiákat tiltottak be az Európai Unióban
- Gyümölcsfák alá rejtette a fiatal fiú holttestét - lépett a bíróság
- Ünnepi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Demkó Attila: Harkiv elfoglalásához kevés az ottani orosz erő
- Szijjártó Péter elmondta, mely országtól függ Magyarország energiaellátása