A Pénzcentrum 2024. május 20.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az Európai Bizottság magyarországi túlzott deficit eljárással kapcsolatos kedvező döntésére (ahogy az várható volt) már nem tudott tegnap tovább erősödni a forint, az egyre negatívabb hangulatban pedig 290-ig visszagyengült az euróval szemben és ma reggel is innen folytatódott a kereskedés. Délelőtt még egy óvatos erősödés produkált a forint 289-ig a javuló hangulatban, de röviddel délt követően esni kezdett a magyar fizetőeszköz. Devizakereskedők jelzése szerint a forint mellett más feltörekvő piaci devizák is nyomás alá kerültek a Fed felőli "pénzcsap" elzárásával kapcsolatos várakozások miatt. Közben az aukciós eredmények azt üzenték, hogy a piac a további jelentős kamatvágásokat már nem feltétlenül "viseli el", a határidős kamatpiaci várakozások jelentősen emelkedni kezdtek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában