A pollenterhelés várhatóan csökken a hétvégére, amit leginkább a kialakult záporok és a lehűlés okoz.
A magyarországi megbetegedések 29 százalékát okozza a koronavírus omikron variánsa, és egyedül a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rendelkezik olyan referencialaboratóriummal, ahol a különböző variánsok megerősítését végzik - közölte az NNK pénteken.
A népegészségügyi központ tájékoztatása szerint egyes laborokban azért lehet az omikronvariáns aránya 90 százalékos a mintákban, mert az általuk vizsgált minták eleve egy szűkebb csoportból - például külföldről érkezők vagy adott területen élők - származnak.
"Ráadásul a fővárosi laboratóriumok mintáiban magasabb az omikron részaránya, ahogy magasabb a megbetegedések száma is, hiszen a népsűrűség is Budapesten a legnagyobb" - írták. A területi laboratóriumok adatai tehát nem reprezentálják sem térbeli eloszlásban, sem korcsoportban, sem kórházi ellátásban a hazai lakosságot - hangsúlyozta az NNK.
Magyarországon az NNK rendelkezik országos mintákkal, hiszen ide küldik be a laboratóriumok az omikrongyanús mintákat további vizsgálatra. Az NNK a variánsok szűrését nemzetközi protokoll alapján, kétlépcsős rendszerben végzi, a variánsok megerősítését csak a referencialaboratóriumok végezhetik, amely Magyarországon az NNK laboratóriuma - tették hozzá.
A népegészségügyi központ ismét felhívta a figyelmet az oltás, illetve a megerősítő oltás felvételének fontosságára, amellyel megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
Megdőlt az ősi vitamin-tévhit: ezt rontják el a legtöbben, így hiába szedik a méregdrága tablettákat
A legújabb kutatások szerint a táplálékkiegészítők hatékonyságát növelheti, ha figyelembe vesszük a bevételük ideális időpontját.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt
- Már a fővárosban is irtják a szúnyogokat
- Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV
- Magyar érettségi - ezek a feladatok állították kihívás elé a diákokat
- Beszédes a németek preferencialistája az EP-választások előtt
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor