Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A tavalyi kötelező, két hónapig tartó leállás óta nemcsak a magánellátásban, de a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott fogorvosi rendelőkben is feltorlódtak a betegek. A díjszíbáson is emelni kellett az alapanyagköltségek emelkedése miatt. Egy tömés ára most 16-25 ezer forint.
Meg sem állnak, naponta negyven beteget látnak el a háromszékes rendelőben – mondta el Rónai András szájsebész, fogszakorvos, a Ronand Kft. ügyvezetője a VG-nek. A tizenegy munkatársat alkalmazó praxisban a páciensek többsége magyar, a szájsebész már nem épít a fogászati turizmusra. Azért a páciensek 25-30 százaléka még most is külföldi, ám ezeket a betegeket már csak akkor vállalja, ha képesek annyiszor visszamenni kontrollra vagy beavatkozásra, ahányszor szakmailag indokolt. A koronavírus-járvány miatt 15-20 százalékkal kellett az árakat emelnie. Rónai András hozzátette: a pandémia kitörése után hiány volt a fogászati alapanyagokból, és drágábban tudta beszerezni az orvostechnikai eszközöket, implantátumot, tömő anyagokat.
Egy tömés ára most 16-25 ezer forint, egy implantátumé 130 ezer forint, 40 ezer forint egy kerámiakorona, a fémmentes korona ára 60 ezer forint körül van. A betegeknek tömésre és fogpótlásra egy-másfél hónapos, implantátumra egy-két hetes határidőre tudnak időpontot adni. A privát rendelőben megnövekedett betegszám oka az is lehet a magánorvos szerint, hogy a NEAK-os rendszerben is feltorlódtak a betegek, ezért a két szektor közül választva próbálnak mihamarabbi időpontot találni.
Magyarországon körülbelül háromezer fogorvos áll szerződésben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) – közölte a lappal Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki Keszthelyen fogorvos. Az orvos-beteg találkozók száma ötéves ciklusban ötmillióra tehető, azonban a betegszám az elmúlt másfél-két évben erősen csökkent. Nagy Ákos példaként említette, hogy tavaly leálltak az iskolafogászati szűrések, de szeptembertől már újra fogadják a diákokat. Lassítja a betegellátást az is, hogy két páciens között 15 perc szünetet kell tartani a rendelőkben. Ráadásul a betegek fogainak állapota rosszabb, mint korábban. Vannak torlódások a rendszerben, előfordul, hogy több hetet kell várnia egy páciensnek.
Van, ahol már csak januárra tudnak időpontot adni, de a sürgős eseteket megpróbálják előrevenni.
Megdőlt az ősi vitamin-tévhit: ezt rontják el a legtöbben, így hiába szedik a méregdrága tablettákat
A legújabb kutatások szerint a táplálékkiegészítők hatékonyságát növelheti, ha figyelembe vesszük a bevételük ideális időpontját.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt