A Sars-CoV-2 vírus új változatai, mint a JN.1 és KP.2 enyhébb, de az influenza-szerű tüneteket okoznak, miközben a Covid-19 esetek ismét emelkednek.
Pénteken is Békés megyében dolgoznak a Magyar Honvédség oltóbuszai, a buszok az előző két napon is ebben a megyében oltottak.
Jasztrab Jácint Szilárd, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának csapat- és foglalkozási orvosa az MTI-nek az egyik helyszínen elmondta: óránként 15 embert tudnak beoltani. Szerdán és csütörtökön Gyulán voltak, ahol 180, illetve 234 vegyes korosztályú embert, köztük szoptatós kismamákat oltottak be.
Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott elmondta, az oltóbuszokon a három nap alatt 1200 embert tudnak beoltani. Ide a kormányhivatal, illetve a háziorvosok küldhették a regisztráltakat a gyulai, békéscsabai és mezőkovácsházi járásból. Hangsúlyozta, Békés agrármegye, indulnak a tavaszi munkák a földeken, "a megye gazdasági újraindításához szükség van a beoltottak számának növelésére". Békésben a regisztráltak mintegy 90 százaléka megkapta az oltást, de az országos átlaghoz hasonlóan itt is szükség van a regisztráltak számának növelésére - közölte a kormánymegbízott.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók