Az Orsay még a koronavírus miatt zárta be magyarországi boltjait, de most újra megpróbálkoznak a nyitással.
A koronavírus angol mutációja, illetve a harmadik járványhullám miatt nem készül el a lakosság átfertőzöttségi (és átoltottsági) vizsgálata Magyarországon - árulta el Merkely Béla. Magánúton elvégeztethető olyan vizsgálat, ami a kínai vakcina hatásosságát is képes mérni, de a szakemberek szerint nem érdemes túl korán kérni.
Miután több országban kétségek merültek fel, hogy elegendő védettséget ad-e a Sinopharm vakcina két oltása, a Népszava megkereste a Semmelweis Egyetem rektorát, Merkely Bélát, készül-e reprezentatív vizsgálat, amely az oltott és oltatlan lakosság védettségét vizsgálná.
A rektor válasza szerint: a harmadik járványhullám átírta az egyetem korábbi terveit a H-UNCOVER átfertőzöttségi és átoltottsági vizsgálatának megismétlésével kapcsolatban. A nyár előtt ezért nincs létjogosultsága egy újabb nagyszabású vizsgálatnak. Ősszel ugyanakkor elképzelhető, hogy egy, a védettséget figyelő, vagyis az antitest kimutatására irányuló vizsgálatot kezdeményez majd az egyetem.
A lapnak Rusvai Miklós virológus kedden arról beszélt: egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal gyorsan tisztázható lenne, hogy a kínai vakcinával beoltott honfitársainknak megnyugtató-e az ellenanyag szintjük. S akinél indokolt, annak egy harmadik adagot kellene adni. A jelek szerint viszont az ellenanyag tesztre jelenleg csak magánúton van lehetőség.
A lapnak megszólaló magánlaborok elmondták, hogy a Sinopharm hatásosságáról még kevés a tapasztalat. Sokan túl korán kérik a vizsgálatot, akkor, amikor még nem nagyon van értelme elvégezni. Optimálisan a második oltás után tíz nappal mérhető, hogyan reagál a szervezet a vakcinára, árulták el.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését
- Emberre veszélyes cápa az Adrián
- Informatikai hiba miatt hosszabb a várakozás a határátkelőhelyeken és a repülőtéren
- Felgyújtotta egykori lakhelyét, majd tovább fenyegetőzött a haragos albérlő
- Két sztár Magyarországra érkezése miatt bolydult meg a kerékpáros világ
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség