Alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
A sci-fi filmekben látott emberszerű, ruganyos mozgású robotok már közel sincsenek olyan távol a valóságtól, mint azt gondolnánk. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán jelenleg is folyó kutatások egy olyan új rehabilitációs eszköz kifejlesztésére irányulnak, ami a most alkalmazott, darabos mozgás helyett már valódi, élethű mozdulatsor imitálására lesz alkalmasak. A robotika egyik ifjonti ágáról, a kutatás jelen állásáról és a biztató jövőképről a projekten dolgozó tanszéki mérnök, Mészáros Attila számolt be a HelloVidéknek.
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Műszaki Intézetének munkatársai 2008 óta foglalkoznak az ember és a gép együttműködését segítő soft robotikával Dr. Sárosi József stratégiai és fejlesztési dékánhelyettes és Csikós Sándor egyetemi tanársegéd vezetésével. A pneumatikus műizmokat tanulmányozó csapatba 2017-be csöppent bele a Mechatronikai és Automatizálási Intézet munkatársa, Mészáros Attila, aki a Proof of Concept pályázati lehetőségét kihasználva 2020-ban saját kutatásba kezdett, építve az új technológiában rejlő számtalan lehetőségre.
Elég friss területnek mondható a soft robotika, habár a működéséhez szükséges elvek és eszközök régóta ismertek a tudományos közösségben. Nevesebb külföldi kutatóintézetek a 2010-es évek elején kezdtek foglalkozni a témával, és azóta az egyik legkutatottabb területté nőtte ki magát. Egyre több tudományos cikk jelenik meg, amely a soft robotikával foglalkozik annak köszönhetően, hogy a technológia nagyon sokoldalú felhasználási lehetőséget rejt magában. Soft robotikai kutatások eredményei sok tudományterületen megjelentek már, például az orvostudományban, biotechnológiában vagy beszélhetünk akár ipari felhasználásról is
- beszélt általánosságban a tanszéki mérnök a tudományágról.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye