Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Kóbor János szerint a koronavírus-járvány egy élet munkáját tette tönkre, és gyakorlatilag az Omega végét jelenti. A 77 éves énekes ugyanis kizártnak tartja, hogy a zenekar innen talpra álljon.
- mondta el Kóbor János a Ripostnak, aki hozzátette, ő szerencsére jól van, de mindent meg is teszt ezért, nagyon odafigyel a korlátozások betartására. A frontember megszólalt az Omega billentyűsének is az állapotáról.
Benkő László fizikailag ugyanolyan állapotban van, mint eddig. Otthon lábadozik, és a korlátozások miatt nem is tud "elmászkálni", otthon pihen.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
- Ezek az aggályok akadályozzák a fiatalok sportolását
- Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába - kiképzési feladatokra
- Újabb streamingszolgáltató keményít be
- Negyed évszázad után feltámad hamvaiból egy klasszikus mobiltelefon
- Új utat találtak a hackerek az okostelefonokba