Akcióba léptek a hollan rendőrök Vir szigetén, és elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
Nem áll jól a betegségek korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatokkal a magyar lakosság: egy tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen a megelőző év során - írja a Világgazdaság.
A magyar nők 12 százaléka még soha nem volt méhnyakrákszűrésen, egynegyedük több mint három éve volt vizsgálaton, 36 százalékuk pedig a megelőző egy évben járt nőgyógyásznál - derül ki a napokban nyilvánosságra hozott európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) 2019-es adataiból. Tavaly ősszel Magyarországon harmadik alkalommal került sor a kutatásra, amely 510 településen több mint 12 ezer fő megkérdezésével zajlott. Magyarországon a halálozási statisztikákban a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések vezető helyen állnak, így a korai felismerést és kezelést lehetővé tevő szűrővizsgálatoknak kiemelt jelentőségük van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint tavaly rosszindulatú emlődaganat miatt 73,5 ezer beteg részesült közfinanszírozott ellátásban, az egészségbiztosító 60 milliárd forintot fordított a gyógyításukra.
A 35-64 éves nők fele volt ilyen jellegű vizsgálaton a felmérést megelőző két év alatt, 30 százalékuk egy éven belül kerített rá sort. Ezzel szemben a 65 év feletti nők jóval kevésbé aktívak ezen a téren: csak 15 százalékuk volt emlőröntgenen egy éven belül.
A férfiak esetében az életkor növekedésével nő a rákszűrésen éves gyakorisággal részt vevők aránya, a 65 éves és annál idősebb korosztály valamivel több, mint negyede jelent meg egy éven belül szűrésen, 39 százalékuk viszont még soha nem volt ilyen vizsgálaton. Magyarországon évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak, ellátásuk költsége évente meghaladja a hárommilliárd forintot - olvasható a Világgazdaságban.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek
- Új "végítélet"-repülőket alakít ki az USA
- Sztárgenerációk találkozója - kezdődik a 77. cannes-i fesztivál
- Kaiser Ferenc: hosszú háborút jelez az orosz védelmi miniszter lecserélése
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje