A texasi nagyállat-állatorvos, dr. Barb Petersen által a tejgazdaságokban észlelt tőgygyulladásos esetek után végzett vizsgálatok felfedezték a H5N1 influenzavírus jelenlétét a tehenekben.
Csaknem 500 embert helyeztek karanténba egy bajor farmon, ahol magyar vendégmunkások is elkapták a koronavírust.
Közel 500 embert kellett karanténba helyezni egy bajorországi farmon, ahol péntek óta 174 vendégmunkásnak lett pozitív a tesztje. A legtöbben Magyarországról, Romániából, Bulgáriából és Ukrajnából származó vendégmunkás - írja a Guardian híre alapján a 444. Mint kiderült, egy embert kórházba kellett szállítani.
Emellett karanténban vannak azok is, akiknek negatív lett a tesztjük.
A hatóság szerint a farmon nem alkalmazták következetesen a higiéniai előírásokat, a bajor egészségügyi miniszter pedig azt mondta, nagyon komolyan veszik a helyzetet, és mindenkit igyekeznek lekövetni, aki kapcsolatba léphetett a munkásokkal. Tömeges tesztelésbe kezdenek a környékbeli gazdaságokban is.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- Eisenkrammer Károly: ilyen sportélményben, mint a Tour de Hongrie, még nem volt részem
- Biztonságosabb lesz a Windows, de sokkal lassabb is
- Traktortúltengés: lecsengett a mezőgazdasági boom Amerikában, elértéktelenednek a gépek
- Nagy meglepetés készül a Hertha BSC-nél
- Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra