Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
A járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az elektronikus receptek aránya mára meghaladja a hagyományos receptek 90 százalékát. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) vényfelíráson kívüli, további előnyeként pedig lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük ezekért a rendelőkbe.
A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, amelyre nem vonatkozik a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napos moratórium, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, azonban az orvosok nem írhatnak fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek 2020. szeptember 17-e után.
A július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani. 14 év alattiak gyógyszerrendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK formavényre nyomtatni, fehér, A4-es papíron is elfogadhatóak lesznek. A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot