A Pénzcentrum 2024. május 12.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi első részében. A diákok emellett kaptak feladatot a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is. Az érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények is szerepelnek. Az érettségizők - ahogy azt a korábbi években megszokhatták - több szöveges feladatot is kaptak.
A több témakört érintő feladatok között van olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik, de volt egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos feladat is az Eduline oktatási portál információi szerint. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli ezen a szinten is két részből állt, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatták.
Címlapkép: MTI/Balázs Attila
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter