Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
Fals pozitívak voltak azok a tesztek, amelyek újrafertőződést mutattak ki koronavírusból kigyógyult betegeknél.
Elhalt vírusok RNS-ét érzékelték azok a tesztek, amelyekkel a betegek újrafertőződését mutatták ki, ami a PCR-teszt korlátaiból fakad. Ez ugyanis nem tudja minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy élő vagy már elpusztult vírust érzékel-e, azaz falspozitív eredményhez is vezethet - írja az Independent. Maria van Kerkhove, a WHO munkatársa is megerősítette a BBC-nek, hogy nem újrafertőződésről vagy a vírus reaktiválódásáról van szó, hanem arról, hogy a teszt a tüdő gyógyulása során elpusztult sejteket érzékeli pozitívnak.
A szöuli járványügyi szakértői csapat szerint nagyon kevés, vagy nulla az esélye annak, hogy a betegek szervezete által termelt antitestek újrafertőződést okoznának.
Tehát vélhetően akik átestek a fertőzésen, azok hosszabb távon immunissá válhatnak. Áprilisban Jakab Ferenc, a koronavírus akciócsoport vezetője is arról beszélt, hogy ha valaki elkapja az új koronavírust, az rögtön utána valószínűleg nem kapja el újra. Azt mondta, az eddigi kutatások szerint azoknál, akiknél enyhe vagy tünetmentes a fertőzés, kevesebb antitestet mutatnak ki a vizsgálatok, de az alapján, amit a koronavírusokról tudunk, még náluk is valószínűsíthető, hogy a fertőzés után 1-3 évig valamiféle védettséget élveznek az újrafertőződéssel szemben - emlékeztet a 444.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint
- Más világ kezdődött a Balatonnál - itt vannak a részletek
- Néhány napra szinte nyár lesz, de eső is jön - heti időjárás-előrejelzés
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella