11 év alatt 27 ezerről 93 ezer főre emelkedett a Magyarországon tartózkodó ázsiaiak száma. Mint kiderült, így ez a csoport adja a legnépesebbet a hazánkban...
Az új koronavírus-járványról már sokszor beszélték, hogy valójában legfeljebb megbecsülni tudjuk a valós fertőzöttek számát. Úgy fest, hogy a halálesetek számát sem tudhatjuk pontosan, és a hivatalos adatoknál jelentősen magasabb lehet a vírusban elhunytak száma, derül ki a Financial Times elemzéséből.
Az elemzők 14 országban vetették össze a 2015 és 2019 közötti halálozási statisztikákat az idei év számaival és azt találták, hogy összesen 122 ezerrel többen haltak meg eddig idén márciusban és áprilisban, mint az elmúlt évek azonos időszakaiban. Ez jóval meghaladja a hivatalosan koronavírus következtében elhunyt 77 ezer áldozatot, az átlaghoz képest összességében 50 százalékkal nőtt a halálozás ezekben az országokban, az átlag feletti halálesetek száma szinte mindenhol jelentősen magasabb a regisztrált áldozatok számánál.
A vizsgált országok közül egyedül Dániában nincs jelentős különbség (ott 5 százalékkal magasabb most a halálozás), Olaszországban viszont 90, Belgiumban 60, Spanyolországban 51, Hollandiában 42, Angliában és Waleban 37, Franciaországban pedig 34 százalékkal nőt a halálesetek száma az előző évekhez képest. Magyarország nem szerepel a listában, a hozzánk legközelebbi ország Ausztria, ahol 12 százalékkal magasabb a halálozási ráta.
Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy a plusz haláleseteknek minden esetben közük van a koronavírushoz, az viszont a városi és régiós adatokból jól látszik, hogy a számok ott ugrottak meg igazán, ahol tudvalevően sok koronavírusfertőzött is volt. Bergamóban és környékén 13 ezerrel többen haltak meg, ott 464 százalékkal, Lombardiában 155 százalékkal, New Yorkban 200 százalékkal, Madridban 161 százalékkal, az ecuadori Guayas tartományban pedig 347 nőtt a halálozási ráta az ötéves átlaghoz képest.
Az indonéz főváros Dzsakartában az adatok szerint 1400-szal több temetést tartottak, mint korábbi években, ez a szám pedig 15-szöröse a koronavírus hivatalos áldozatainak.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje
- Szigorú szabályokat kapott a nyakába a Booking.com, változtatnia kell
- Lerobbantották az összetört hidat a hajóról - videók
- Alapanyaghiány - versenyfutás kezdődött a természettel
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő