Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Erős őszre számítanak az esküvőszervezők - olvasható a szerdai Világgazdaságban, amely szerint a nyár végi időpontoknál még kivárnak a házasulandók, az április-júniusi esküvőket azonban a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások és a csoportosulási tilalom miatt őszre és télre vagy egy évvel későbbi időpontra halasztják.
Míg 2018-ban 50,8 ezer házasságot kötöttek Magyarországon, 2019-ben 65,3 ezret, vagyis elmondható, hogy egy erősen bővülő piacot forgat fel a koronavírus-járvány - írja a Világgazdaság, amelynek Csobán Éva esküvőszervező azt mondta, a járvány gazdasági hatásai miatt arra lehet számítani, hogy a jegyespárok kisebb büdzséből gazdálkodhatnak majd. Megfizethető és megfelelő alternatívája lehet a nagy esküvőnek, ha a szertartást egy 2-3 órás állófogadás követi.
Kovács László, a La Fiesta Party Service tulajdonosa, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a lehető legrosszabbkor jött a kényszerpihenő, hiszen az utóbbi években megrendezett modern partikon és hagyományos lakodalmakon folyamatosan nőtt a vendégek átlagos száma: a 60-80 fős rendezvények mellett egyre többször tartottak 100-150 fős ünnepségeket. A jellemző büdzsé 1,5 millió forint körül alakult, az egy főre eső étel-ital költség pedig 15-25 ezer forint között. Egy nagyobb létszámú, városi esküvő teljes költségvetése már jellemzően 5 millió forint körül alakult Csobán Éva szerint.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak