Kongóban a majomhimlő új, könnyebben terjedő formája jelent meg, amelynek megfékezésére az ország egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.
Öt lakó fertőződött meg az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményében. Mellettük két munkatársuknak van pozitív tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy nap során nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív.
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg - közölte a 444 kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. Hozzátette, hogy még két munkatársuknak van pozitív tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy nap során nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív. A főigazgató nem szeretett volna feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogyan jutott be a koronavírus az intézménybe. Tájékoztatása szerint bár a hatóság nem rendelt el semmilyen, a korábbi gyakorlattól eltérő működést,
Az intézmény négy lakójánál tapasztaltak az elmúlt napokban olyan tüneteket, ahol a negatív eredményű tesztjeik ellenére kezdeményezték az ÁNTSZ-nél a szűrővizsgálat megismétlését. Állapotuk kielégítő, tüneteik jelenleg nem súlyosak, és jelenleg nem tudják biztosan, hogy azok esetleg a vírustól erednek vagy sem.
-írta a főigazgató. Az Olajág Otthonok kilenc intézményéből négy működik a XIV. kerületben. Ezek közül az egyikben észlelték most a fertőzést.
Címlapkép: MTI/Varga György
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei