Jelenleg 47 ezren várnak tervezett műtétre, hangzott el a Kórházszövetség konferenciáján. Egy évvel ezelőtt 40 ezer beteg volt a várólistákon.
Korai még nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetni a Kínában megjelent és több országra átterjedő koronavírus miatt - közölte csütörtökön Genfben az Egészségügyi Világszervezet. "Kínában szükséghelyzet van, de ez még nem jelent világméretű egészségügyi válsághelyzetet" - közölte a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a szervezet sürgősségi bizottságának ülése után.
"Az, hogy nem hirdetek ki ma nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet, nem azt jelenti, hogy a WHO szerint nem komoly a helyzet, vagy nem vesszük azt komolyan" - szögezte le a főigazgató. Ghebreyesus kijelentette: egyelőre nincsen semmilyen bizonyíték arra, hogy a vírus Kínán kívül emberről emberre terjedne, ami nem jelenti azt, hogy ez ne következhetne be - írja az atv.hu.
- mondta a főigazgató genfi sajtóértekezletén. Reményét fejezte ki, hogy az új koronavírus által érintett kínai városok zárlata hatékony és rövid távú intézkedés lesz. A kínai hatóságok a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan után, és az utóbbival szomszédos Huangkangban és Ocsouban, illetve Csibi kisvárosban is közlekedési zárlatot vezettek be csütörtökön.
Az ENSZ szakosított szervezete azután hozta meg döntését, hogy független szakértők két napon át gyűjtötték az információkat az újonnan azonosított koronavírusról. Didier Houssin, a sürgősségi bizottság elnöke elmondta, hogy a testület nagyon megosztott volt, majdnem 50-50 százalékos arányban döntöttek. A WHO meghatározása szerint a globális vészhelyzet olyan "rendkívüli esemény, amely összehangolt nemzetközi reagálást igényel".
Korábban az amerikai kontinensen fertőző Zika vírus, a sertéspestis és a járványos gyermekbénulás idején hirdettek ki nemzetközi vészhelyzetet. A koronavírus okozta tüdőgyulladásban eddig több mint 600 ember betegedett meg, a fertőzésnek 17 halálos áldozata van.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség
- Angol negyedosztály vagy Leverkusen-Roma? - Sport a tévében
- Ezeket a barlangokat érdemes egyszer meglátogatnia a túrázóknak
- Kiderült, melyik ország lehet a legbüszkébb a strandjaira
- Sayfo Omar: már a palesztin ügy mellett kiálló amerikai diáktüntetések is megosztottak
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama