Magyarország évek óta vezető helyen szerepel a népességre jutó emésztőrendszeri daganatok számában, és a fiatalok körében is egyre elterjedtebb a vastagbélrák.
Több szempontból kiábrándítóak az egészségügyi kilátások: a 30-59 éves magyarok 31 százaléka arra számít, hogy nem éri meg a nyugdíjas kort. 17-17 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy kórházba kerül, vagy otthoni ápolásra szorul időskorában - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint bár 44 százalék úgy gondolja, hogy az átlagnál kevesebb egyészségügyi problémája lesz idős korában, tízből heten betegen is bemennek dolgozni, és ugyanennyien vannak, akik nem mennek orvoshoz, inkább saját magukat igyekeznek meggyógyítani.
Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. Míg a 30-59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek közel hatoda, 14 százaléka teljes biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.
17 százalékos azoknak az aránya, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit. A többségnek nem volt komolyabb balesete, betegsége.
Betegen is dolgozunk
A megkérdezettek a jelenlegi egészségügyi helyzetükről is nyilatkoztak: 90 százalékuk eddig megúszta komolyabb baleset nélkül, 78 százalékuknak pedig még komolyabb betegsége sem volt. A jó egészségért azonban a felmérés szerint kevesen tesznek: tízből hét ember bejár dolgozni betegen is, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők közel 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi - Budapestet is magában foglaló - térségben azonban ennél kevesebben (66 százalék) tesznek így.
Nem szívesen megyünk orvoshoz
A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, 70 százaléka mondta ugyanis azt, hogy nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon kúrálja magát. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék - és inkább a nők - járnak rendszeresen. Az idősebbek azonban komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nyolc óra pihenés? Ugyan!
Tízből csak hatan állították azt, hogy legalább napi 7-8 órát tudnak aludni, ráadásul minél magasabb valakinek a fizetése, annál többet tud aludni. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák
- Betiltották a hongkongi tüntetők „himnuszát”
- Ötödével drágulhat idén az ingatlanok fenntartása
- Íme Hszi Csin-ping üzenete a magyarországi látogatása alkalmából
- Örülhet, aki pénteken tervez tankolni menni