18 °C Budapest

Alkoholizmus, depresszió: ezért szenved bennük a magyar

2018. május 4. 10:06

Magyarországon széles körben elterjedt betegség a depresszió és az alkoholizmus, de a dizájnerdrogoktól illetve a számítógépes játékoktól való függésben is sokan szenvednek. Többek között e jelenségek mögött húzódó társadalmi kérdésekről is beszélt Sik Domokos szociológus a 24.hu-nak adott interjújában.

Két könyve is megjelent a szenvedésről Sik Domokosnak, aki a 24.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a társadalmszenvedés a 2000-es évek után került fókuszba a társadalomtudományok területén, de a témával való foglalkozás egészen Marxig nyúlik vissza, tehát nem nevezhető újnak. A Magyarországot sújtó függőségekről (alkohol, dizájnerdrog, számítógépes játékok) a szociológus elmondta, hogy

sok esetben amiatt harapóznak el, mert nincsenek bevett formái a vágykielégítésnek, vagy ezek nagyon korlátozottak.

A szorongásos tünetekről illetve a depresszióról pedig elmondta, ezek mögött felcsillannak a strukturális egyenlőtlenségek és az emberi kapcsolatok leépülése. További részletek a lapban.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm