19 °C Budapest

Ez a betegség a negyedik a halálozási listán a férfiaknál

2017. szeptember 29. 08:30

Tavaly csaknem 3,4 milliárd forintba került az egészségbiztosítónak a prosztatadaganatos betegek gyógyítása - írta a Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott adatok alapján.

A fekvőbeteg-ellátásra mintegy 2,1 milliárdot, gyógyszerezésre (kemoterápiára) 1,3 milliárdot, sugárterápiára több mint 250 millió forintot fordítottak az elmúlt évben. Magyarországon körülbelül négyezer új prosztatarákos beteget regisztrálnak évente, és 1500 férfi haláláért ez a betegség a felelős.

Az évenkénti prosztatarák szűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele.

Az utóbbi három évben kicsit nőtt a szűrésen megjelenők száma: míg 2014-ben 323 ezren, addig tavaly már 347 ezren mentek el az urológiai vizsgálatra. A szűrővizsgálatokra 2014-ben 731 millió forintot költött a NEAK, tavaly viszont már elérte a 852 milliót ez a tétel a kiadási oldalon. Az Európai Unióban 90 ezer, a világon több mint egymillió új prosztatarákos beteget diagnosztizálnak évente. Magyarországon a Rákregiszter adatai szerint a férfiak daganatos halálozási sorrendjének negyedik helyén áll ez a betegség.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem