24 °C Budapest

Naponta 5 magyar nő hal meg mellrákban

Pénzcentrum
2016. november 7. 09:31

A mellrák időben felfedezve jó eséllyel gyógyítható, ehhez azonban rendszeresen részt kell venni mammográfiás szűréseken- írja a Magyar Idők.


Évente még mindig mintegy 2 ezer magyar nő veszíti életét a mellrák miatt. Az újonnan felfedezett esetek száma 5-6 ezer, a mellrák ezzel a magyar nők leg­gyakrabban előforduló daganata. A szakemberek szerint azonban a családi tragédiák jelentős része megelőzhető lenne.

Mammográfiával csaknem 40 százalékkal csökkenthető a mellrák miatti halálozás - mondta el a lapnak Forrai Gábor, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) elnöke. Ellenben a szűréseken való részvétel alacsony, évek óta a meghívott nőknek alig a fele jelenik csak meg a lakossági szűrővizsgálatokon, pedig ha ezt az arányt sikerülne hetven százalékra növelni, már ezerrel kevesebb nőt, anyát veszítenénk el.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm