Az idei esős időszak és a Tiszától elöntött területek következtében a Szigetközben és a Tisza mentén szúnyoginvázió fenyeget.
A magyar lakosság fele gondolja magáról azt, hogy túlsúlyos, miközben ez az arány 60 százalék feletti - mondta az InfoRádiónak Antal Emese dietetikus, szociológus. A TÉT Platform szakmai vezetője azt is közölte, hogy egy friss felmérés szerint csak az emberek 18 százaléka egészségtudatos.
A statisztikai adatokból is látszik, hogy nagyon rossz a helyzet. A testtömegeredmények, az elhízottság és a táplálkozás sem megfelelő - emelte ki a dietetikus.
Öt csoportot tudtunk megkülönböztetni:
- Vannak az úgynevezett egészségtudatosak, akik mindössze a magyar felnőtt lakosság 18 százalékát teszik ki. Rájuk az a jellemző, hogy nők és felsőfokú végzettségűek.
- A második csoport 19 százalékot tesz ki, ők is leginkább nők, talán próbálkozó csoportnak nevezhetjük őket, már mindenféle fogyitrükköt kipróbáltak. Általában alacsonyabb az iskolai végzettségűek, őket a különböző divatdiéták és tévhitek is befolyásolják
- A harmadik megkülönböztethető, 22 százalékot kitevő csoportot érdektelennek nevezték, "hagyjanak már békén az egészséges életmóddal" - gondolkodás jellemzi őket
- A következő csoportba azokat soroltuk, akiknek valamilyen betegségük van, az egészségproblémások 15 százalékot tesznek ki.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Vannak az élvezetekért élők, a hedonista csoport a teljes népesség 26 százalékát teszi ki. Ők főleg férfiak, az íz, a jóllakás, a jót evés hajtja az életben
Az elhízás nemcsak esztétikai probléma, hanem az Egészségügyi Világszervezet betegséggé nyilvánította. Sokan kifogást keresnek arra, miért nem tudnak egészségesen táplálkozni. Az akaraterő hiánya fontos oka annak, hogy miért nem tesznek az egészségükért; az egészséges táplálkozásért és a rendszeres testmozgásért - hangsúlyozta Antal Emese.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó