26 °C Budapest

Kiderült: ezek a népbetegségek tizedelik a magyarokat

MTI
2016. október 7. 16:01

Mintegy 10 évvel nőtt az átlagos élettartam a világon az elmúlt 35 évben, a halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozzák, ami nagy eredmény - állapítja meg egy nagyszabású tanulmány, amely a The Lancet tudományos szakfolyóirat csütörtöki számában jelent meg.

Míg egy 1980-ban született nő átlagosan 63,7 év élettartamra számíthatott, a 2015-ben világra jött lánybabákra több mint 11 évvel hosszabb, 74,8 évig tartó élet vár. A férfiak átlagosan várható élettartama kevesebb mint 10 évvel, 59,6 évről 69 évre emelkedett 35 év alatt a tanulmány szerint, amelyben 195 ország, valamint terület adatait gyűjtötték egybe a Seattle-i Egyetem kutatói.

A javulást a tanulmány szerzői főként annak tulajdonítják, hogy az utóbbi 10 évben jelentős sikerek születtek az olyan fertőző betegségek elleni küzdelemben, mint a HIV/AIDS, a malária vagy a bélhurut. Az AIDS okozta halálesetek száma 2005 és 2015 között egyharmaddal, 1,2 millióra csökkent, és maláriában is 37 százalékkal kevesebben - 730 ezren - haltak meg, mint egy évtizeddel korábban.

Vannak országok, amelyekben jobban javult a helyzet, mint azt a jövedelmek, az oktatás vagy a születési ráta alakulása indokolná, ugyanakkor látunk országokat is, köztük az Egyesült Államokat, amelyek sokkal kevésbé egészségesek, mint amennyire erőforrásaik lehetővé tennék - közölte Christopher Murray, a Seattle-i Egyetem egészségkutató intézetének (Institute for Health Metrics and Evaluation, IHME) munkatársa.
A világon tavaly bekövetkezett halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozták és csökkent a rossz higiénés feltételekkel összefüggő halálozás is.

Ezek ma a népbetegségek

A halálesetek nagy többségét ma már olyan betegségek idézik elő, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz, a demencia vagy a drogfüggőség. A tanulmány szerint a leggyakoribb kockázati tényezők a magas vérnyomás, a dohányzás, a magas vércukorszint, a túlsúly, a szennyezett levegő és a gyermekek helytelen táplálkozása. 1990 után főleg a túlsúly és a drogfüggőség okozta problémák szaporodtak el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Európában leginkább Oroszországot és a kelet-európai országokat (köztük hazánkat) sújtja az alkohol- és drogfüggőség.

Bár a dohányosok száma világszerte csökkenőben van, tavaly még mindig 6,4 millió haláleset volt összefüggésbe hozható a dohányzás ártalmaival, 300 ezerrel több, mint 2005-ben. A várandós és szülő nők halálozása csaknem egyharmaddal csökkent 2005 és 2015 között, de tavaly még így is 275 ezren haltak bele a gyermekáldásba, többségében a szegény országokban. A malária, a kanyaró és a hasmenés elleni intézkedésekkel tíz év alatt sikerült a felére csökkenteni a gyerekkori halálozást.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm