Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Hivatalosan is elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten már 18 200 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Vajon ilyenkor is megéri még beadatni a védőoltást, vagy csak rosszabbat teszünk vele? Utána jártunk a mendemondának.
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) jelentése szerint az országban szinte mindenhol emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Az orvosok jelentése alapján 2016. január 25-31. között az előző hetinél 69 százalékkal többen, azaz 18 200 beteg fordult orvoshoz ilyen tünetekkel, vagyis hazánkban hivatalosan is elkezdődött az influenzajárvány. Az egyik Nógrád megyei kórházban már látogatási tilalmat is elrendeltek. Az érintett kórházban tilos a látogatás: a Gyermekosztályon, Szülészeti-nőgyógyászati osztályon és az újszülött részlegen is.
Sok a beteg gyerek
A betegek között jelentősen nőtt a gyerekek száma, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében például a betegek több mint a fele 15 éven aluli volt.
Az influenzával fertőződöttek között tehát rengeteg a gyerek és a fiatal felnőtt. Ennek oka részben azzal magyarázható, hogy a gyerekek nagy százaléka óvodába, iskolába jár, közülük pedig csak a krónikus betegek jogosultak a térítésmentes influenza elleni védőoltásra. Emellett pedig a védelmet nyújtó egészségügyi szokások, mint a gyakori kézmosás, vagy a zsebkendőbe való tüsszentés sem igazán jellemző a gyerekek között.
Érdemes még beadatni a védőoltást?
Sokan azt gondolják, már nem szabad beadatni a védőoltást, ha kitört az influenzajárvány, pedig maga a védőoltás nem gyengíti le az ember szervezetét, hiszen az oltóanyag nem élő influenza vírust tartalmaz.
Viszont, ha csak az utolsó pillanatban rohanunk el a háziorvoshoz a védőoltásért, akkor a váróteremben sok beteggel találkozhatunk. A szervezetünknek pedig a védettség kialakulásához az oltás beadatását követően több napra van szüksége, ezért könnyen elkaphatjuk a fertőzést, amíg a váróteremben ülünk.
- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Dr. Jankovics István, az OEK főorvosa.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mikor nem érdemes már beadatni az oltást?
Abban az esetben, ha már vége van a járványnak nem érdemes használni a védőoltást. De akkor sem szükséges már oltani, ha egy velünk egy háztartásban vagy körülöttünk élő személy hirtelen 40 fokos lázzal ágynak dől, ugyanis a lappangási idő 1-2 nap, ez alatt pedig nem alakulhat ki a vakcinától védő hatás.
Hogyan védekezhetünk?
A fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a következők:
- Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk elé
- Használat után a zsebkendőt dobjuk ki
- Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
- Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
- Szellőztessünk gyakran
- Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
- Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
- Az influenza megelőzésének azonban a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük.
Hogyan ismerhetjük fel?
Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Az idősebbeknél vagy az immunhiányos betegeknél esetenként az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett pedig néha gyomor- bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak. Ilyen lehet a hasmenés, hányinger vagy a hányás.
A legfontosabb, amint az influenza tüneteit észleljük magunkon, akkor maradjunk otthon és igyunk nagyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsuk a lázat. Amennyiben kónikus betegségben szenvedünk, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapotunk, vagy szövődmények lépnek fel, akkor vegyük fel a kapcsolatot a háziorvossal, gyermekorvossal. Ekkor ugyanis az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról. Ilyenkor pedig fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Jelentős lezárások lesznek Budapesten egész hétvégén - térképek
- A kínai elnöki látogatás tanulságai: "Magyarország a saját méreténél sokkal jelentősebb szerepet tud játszani"
- Most a Magyar Telekom ügyfeleire szálltak rá - erre kell figyelni
- Nagy Márton elárulta, mikor lehetne kivezetni a kamatstopot
- ISW: Oroszországnak akár egész Moldova megszerzése is a terve lehet
- Megújult az Igmándi Erőd