Kivonják a forgalomból a Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszulát, ami bizonyos légúti fertőzések, valamint Lyme-kór kezelésére alkalmazható.
A jövőben akár 500 millió forint pénzbírsággal, sőt a gyógyszertár működéséhez nélkülözhetetlen személyi jog megvonásával is sújthatják azt a patikust, akiről bebizonyosodik, hogy külföldre juttatott az olcsóbb hazai gyógyszerekből - írja a Világgazdaság.
Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója a lapnak elmondta, hogy a patikai reexport létező probléma, szerinte szankcionálással és ellenőrzéssel lehetne megálljt parancsolni ennek a gyakorlatnak.
A lap írása szerint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet már megkezdte az egyeztetést a Magyar Gyógyszerészi Kamarával arról, hogy - várhatóan az őszi törvényezési időszakban - egyszerűsítik a jogszabályokat.
A főhatóság radikális fellépést szeretne azokkal a gyógyszerészekkel szemben, akikről bebizonyosodik, hogy a reexporttal tudatosan sértettek jogszabályt. Ez esetben elképzelhető, hogy a súlyos, akár 500 millió forintos pénzbírságon túl a hatóság akár a patikus személyi jogát is megvonná, ami egyet jelentene azzal, hogy nem működtethetne gyógyszertárat - mondta Pozsgay Csilla.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata