Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
A magyaroknak kevesebb jut az egészségben eltöltött évekből, és az európai átlagnál rövidebb életre számíthatnak. Azonban az országon belül is nagyok a különbségek. Aki pedig rendszeresen jár szűrésre, előre kerülhet a várólistákon - írja a Világgazdaság.
Magyarország a várható és az egészségesen várható élettartamban is elmarad az uniós átlagtól, ami a nők esetében 83,1 illetve 62,1 év, míg a férfiaknál 77,5 és 61,5 év. Jelentős különbség figyelhető meg Magyarországon belül az egészségben várható élettartamban is. Míg Közép- Magyarországon egy férfi 62,4 évet is élhet egészségesen, addig a legrövidebb életszakaszra a kevésbé fejlett Észak-Alföld népessége számíthat (54,2 és 54,8 év). A nők a Nyugat-Dunántúlon vannak a legjobb helyzetben, rájuk 64,3 egészséges életév várhat, míg az Észak-Alföldön élő nők kénytelenek lesznek ennél 10,1 évvel kevesebbel beérni.
Aki rendszeresen részt vesz szűrővizsgálatokon, elsőbbséget élvezhetne a várólistához, előjegyzési listához kötött, a szűréssel érintett, abból eredő szolgáltatások igénybe vétele esetén.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon
- Városi sportok olimpiai selejtezője – sport a tévében
- Ezzel a bizarr videóval bárki bekukkanthat a humanoid robotok "szülészetére"
- Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden