Kivonják a forgalomból a Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszulát, ami bizonyos légúti fertőzések, valamint Lyme-kór kezelésére alkalmazható.
Megfelelő időjárási körülmények esetén hétfőn megkezdődik a szúnyogirtás a fővárosban és az ország további hétszáz településén - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
Ez ehhez szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatta az OKF, amely a kormány döntése alapján átvette ezt a feladatot az önkormányzatoktól - közölte Mukics Dániel. Mint elmondta, az OKF által megbízott társaságok 820 ezer hektáron végeznek majd szúnyogirtást. A kezelések során kiemelt figyelmet fordítanak a lakosság és a környezet védelmére.
A szakértők figyelmeztetése szerint az enyhe tél, illetve a májusi sok csapadék következtében a vízzel borított területeken optimális tenyészhelyek jöttek létre a szúnyogoknak. Az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le a folyók és belvízi területek mentén, ezért extrém mértékű szúnyoginvázióra lehet számítani a nyáron. További kockázatot jelent, hogy a környező országokban megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, és számítani kell arra, hogy ezek a rovarok felbukkannak Magyarországon is, elsősorban a déli és nyugati országrészeken - mondta Mukics Dániel.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Orbán Viktor Ferihegyről jelentkezett
- A kínai elnök már az Oroszlános udvarban
- Van egy kis gáz – elkezdtek ismét az európai gázárak emelkedésére fogadni
- Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói
- Valaki vásárolt magának egy szuperszámítógépet egy árverésen
- Kormányinfó: délután fél 6-kor tesz bejelentéseket Orbán Viktor és Hszi Csin-ping