25 °C Budapest

Sok orvos késve kapja meg a pénzét

MTI
2014. május 14. 08:32

Nyolc-tizenkét hetet várnak a bérükre több kórház "számlás" alkalmazottai - írta szerdai számában az érintettek beszámolóira hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a kórházak adóssága májusra jóval meghaladta a hatvanmilliárd forintot.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Népszabadságnak elmondta, hogy egyre több intézménynek szállítanak kizárólag készpénz ellenében. Különösen ott élnek ezzel, ahol már két hónapnál is régebben lejárt a számla. Így készpénz ellenében kaphat már csak orvosi eszközöket az Országos Kardiológiai Intézet, a Honvédkórház, valamint a váci kórház. A szövetség már a kormánynál is sürgette az intézmények konszolidációját - írta a lap.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem