A texasi nagyállat-állatorvos, dr. Barb Petersen által a tejgazdaságokban észlelt tőgygyulladásos esetek után végzett vizsgálatok felfedezték a H5N1 influenzavírus jelenlétét a tehenekben.
Olyan kevés volt az influenzaszerű megbetegedés a múlt héten, hogy az már nem érte el a járványos küszöbértéket. Az idei járvány később kezdődött és rövidebb ideig tartott, mint a tavalyi - hangzott el az InfoRádióban.
A múlt heti adatok szerint az influenzaszerű megbetegedések száma 28 százalékkal csökkent, az országban összesen 11300 új beteg fordult orvoshoz, ami lényegesen alatta van a járványos küszöbértéknek - mondta Ócsai Lajos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Hozzátette: az országos influenzajárványt tehát megszűntnek lehet tekinteni. Egyes közigazgatási egységekben még előfordulhat, hogy a megbetegedések száma emelkedik, de ez az országos tendenciát már nem befolyásolja. A múlt héten tizenhat megyében csökkent és összesen kettőben: Borsod és Heves megyében emelkedett a betegek száma, de ott sem lényegesen.
Az idei járvány két héttel rövidebb ideig tartott, mint a tavalyi és kevesebb megbetegedés fordult elő. Ez annak a köszönhető, hogy ugyanaz a H1N1 illetve H3N2 vírus okozott járványt az idén is, mint ami már több éve cirkulál az országban. A lakosság már átfertőződött, illetve a védőoltások következtében védett volt a vírussal szemben, ez okozhatta azt Ócsai szerint, hogy későn is kezdődött és rövidebb ideig tartott a járvány.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó