21 °C Budapest

Ennyit költ gyógyulására a magyar gyógyszerrekorder

2014. március 4. 08:36

Több mint 147 millió receptet váltottak be, ezzel összesen több mint 281 milliárd forintnyi gyógyszertámogatást használtak fel a betegek tavaly Magyarországon, volt, akinek az éves gyógyszerterápiájára majdnem 278 millió forintot költött az egészségbiztosító - írja a Világgazdaság.

A lap keddi cikke szerint egy beteg átlagosan 41 000 forintnyi támogatást használt fel, míg 2011-ben 37 700 forintot. Az egyes orvosságok eltérő mértékű támogatása miatt azonban rendkívül nagy a szórás. A hagyományos készítményekre szoruló betegek körében a legdrágább éves kezelési költség meghaladta a 32 millió forintot. A legdrágább kezelést igénylő súlyos betegségek esetében pedig előfordult, hogy egy beteg gyógyszeres terápiája csaknem 278 millió forintba került.

Az OEP statisztikája alapján 2013-ban a biztosító a magas vérnyomás kezelésére költötte a legtöbbet, majdnem 30 milliárd forintot, amiből csaknem 2,8 millió beteg gyógyszeres terápiáját finanszírozták. A második legdrágább betegség a nem inzulinfüggő diabétesz volt, itt a felhasznált 16,3 milliárd forintos támogatás mintegy félmillió beteg számára biztosított elérhető áru gyógyszert. Nem sokkal kevesebb pénzt, 15,3 milliárd forintot emésztettek fel a különféle koleszterincsökkentők, ilyeneket tavaly több mint 1,1 millióan szedtek.

A legnagyobb támogatásokat igénylő 25 betegség összességében 198,4 milliárd forintjába került a biztosítónak, vagyis ez vitte el az éves keret több mint kétharmadát. A legnagyobb kiadást a daganatellenes szerek finanszírozása jelentette 2013-ban is, ezek közül a legdrágábbra 6,7 milliárdot fizetett ki tavaly az OEP - ismerteti az újság.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem