A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt.
Az egészségügyi átszervezések célja, hogy az azonos betegséggel kórházba kerülők mindenütt ugyanazt a kezelést kapják - jelentette ki Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója a Népszabadságnak adott interjújában.
A lap szerdai számában megjelent interjú szerint sosem lesz százszázalékos a biztonság, ahol "megvágják vagy megszúrják" az embert, de a most megkezdett munkával, a kórházi akkreditációval, amelynek körülbelül harmadánál járnak, jelentősen javulhat a biztonság. A főigazgató szerint mindez nem egyciklusos munka, legalább hét-nyolc évre lenne szükség a korszerű ellátórendszer összerakásához.
Török Krisztina arról is beszélt, hogy a GYEMSZI nyomozati jogkörére a gyógyszerügyi hatóság piacfelügyeleti munkájához van szükség. Az interneten egyre több a hamis vagy engedély nélkül forgalmazott gyógyszer - tette hozzá, megjegyezve: a jogkörrel előzetes ügyészi engedély után a helyszínen tudnák lefoglalni az árukészletet vagy a dokumentációt.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!