19 °C Budapest

Mibe fektess az idén? - Néhány érdekes ajánlat

Pénzcentrum
2007. január 29. 08:00

Pénzt csak pénzből lehet csinálni. Sokan meg is próbálják alkalmazni ezt a bölcs gondolatot., több-kevesebb sikerrel. A múlt héten indult cikksorozatunk segítségével áttekintjük a különböző piaci szereplők idei évre vonatkozó befektetési, megtakarítási ajánlatait. Most néhány befektetési szakember 2007-es "tippjeit" osztjuk meg Önökkel.

Az ajánlások alapján az alapok tarolhatnak az idén is a befektetési piacon. A tavalyi kamatadó láz miatt sikeres évet zártak a hazai alapkezelők. A garantált alapok és az ingatlan alapok voltak a tavalyi év éllovasai, míg a kötvényalapokból jelentős tőkét vontak ki a befektetők.

Az általunk megkérdezett szakértők válaszai alapján úgy tűnik, hogy az idei évben a vegyes-, a kötvény- és a részvény alapok kerülnek előtérbe. Lássuk tehá,t ki mit ajánl!

Móró Tamás, a Concorde Zrt. munkatársa az alábbi eszközöket ajánlja 2007-re:

20% Concorde Részvény Alap: az aktívan menedzselt részvényportfolió rövid és hosszú távon is kiválóan teljesített, reményeink szerint ez 2007-ben is meg fog ismétlődni

10% olaj: véleményünk szerint az olaj piaca most túladott, ilyen szinteken ismét megindulhat az ázsiai stratégiai készletek feltöltése, a fejlődő piaci végfelhasználói kereslet pedig ezen a szinten stabilizálhatja a vételi oldalt. Megvehetünk olajkövető ETF-et, de kifejezetten olcsónak érezzük egyes olajszerviz (kitermelőknek szolgáltatásokat nyújtó) cégek részvényeit is, így ezeket is a portfolióba tehetjük

40% 3 éves magyar kötvény: a magyar hozamok jóval magasabbak a hasonló nyugat-európai hozamoknál, a költségvetési stabilizációval pedig megindulhat az év végével a konvergencia és a kamatcsökkentés

10% japán részvényindex követő alap: a japán részvények historikus mélyponton vannak az árazást tekintve, emellett a gyenge jen javítja a jövedelmezőséget, segíti az exportot, így 2007-ben a japán részvénypiac jól teljesíthet

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

20% pénzpiaci alap: a likviditási szempontok, illetve az év folyamán remélhetőleg érkező jó befektetési lehetőségek miatt a portfolió 20%-át rövid lejáratú, gyorsan likvidálható, minimális kockázatú eszközben tartanánk

Szántai Tímea, a HVB munkatársa
4 alapot emel ki 2007-re a befektetők számára. Hosszabb távra a Pioneer Közép-Európai Részvény alapokat ajánlja, forintban és devizában egyaránt.

Ezek mellett a Pioneer Deviza alapok (euró, dollár), Európa Ingatalan Alap és a Pioneer Nemzetközi Vegyes Alap lehetnek azok amelyekbe érdemes lehet az idén fektetni.

Kiss Imre, a Money Moon tanácsadó cég ügyvezetője
, középtávon (2-3 év) vételre ajánlja a kelet európai kötvény és részvény alapokat.

Spekulációs céllal, középtávon vételre ajánlja a nyersanyag és a japán részvény alapokat.

Véleménye szerint, részvénykitettségünket a kelet-európai részvénypiacokon (Bulgária, Oroszország, Románia), valamint a feltörekvő piacokon januárban növelni érdemes. Kelet-európai kötvény alapok vétele jelenleg nem ajánlott, 2007 második felében azonban újra indulhat a kötvény-rally! Továbbra is dollár- és euró-konverzió, valamint egyidejűleg külföldi alapok vételét helyezi a figyelem középpontjába a tanácsadó.

További tippek:
Út a gazdagságig - Mi a helyzet Kínában?(12)

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 10. 18:25
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, ahol új szakembert választottak a digitális...
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?