Számla- és ügyfélleveleinek előállításával bízta meg a Generali-Providencia Biztosító a Díjbeszedő Holding Zrt-t. Ez a megállapodás jelentős állomása annak a folyamatnak, amelynek során a hazai szolgáltatók hatékonysági megfontolásokból külső vállalkozóra bízzák megszemélyesített küldeményeik előállítását.
Az általában lakossági szolgáltatást is végző megbízó dönthet úgy is, hogy nem a teljes folyamat, csupán az állandó elemeket tartalmazó - úgynevezett előnyomott papírok - gyártására ad megbízást a külső partnerének, a megszemélyesítést és a borítékolást továbbra is maga végzi. Ilyen megbízást nyert el a Díjbeszedőnek az Állami Nyomdával alkotott konzorciuma, amely két éven keresztül szállít az E.On IS számára úgynevezett előnyomott papírokat.
"A Generali által is választott, a teljes nyomtatási folyamatot érintő kiszervezés - elsősorban az eszközpark hatékonyabb kihasználása miatt - a tapasztalatok szerint általában a költségek legalább harmadának megtakarítását eredményezi." - utal a szolgáltató cégek körében egyre terjedő gyakorlat egyik fő okára Jelinek Gábor, a Díjbeszedő Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese. "Fontos szempont persze a bizalom is, hiszen egy-egy szolgáltató gyakran több százezer ügyfele adatainak nyomtatását bízza ránk. A szigorú szabályoknak megfelelően az adatállomány feldolgozása elkülönített szervereken zajlik. Harmadik tényező az alacsony hibaszázalék, ami a korszerű technológiának köszönhetően gyakorlatilag nem mérhető."
A kiszervezés során az ügyfél ráadásul olyan új technológiákat is igénybe vehet, amelyek Magyarországon eddig még nem terjedtek el. Ilyen a számlalevelekben is alkalmazható kiemelő szín, ami akár célzott marketingüzenetek elhelyezésének is kiváló eszköze lehet.
Évente mintegy 600 millió megszemélyesített küldemény készül Magyarországon, ezek legalább 70-80 százaléka szolgáltatói, pénzintézeti számlákhoz kapcsolódó nyomtatvány, amelyeket pénzintézetek, közüzemek, távközlési és műsorszolgáltató cégek, illetve alapítványok küldenek ügyfeleiknek. Emellett fontos, de volumenben kisebb részt képviselő szereplők ezen a területen a direkt marketing cégek is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Díjbeszedő közel hatvan éve végez mérőleolvasási, számlázási és számlabemutatási tevékenységet. A 90-es évek elején először csak a saját tevékenységéhez szükséges megszemélyesített küldeményeket állította elő, mára már jelentős fejlesztések nyomán kialakult kapacitásának 96%-át külső partnerek felé értékesíti, és a megszemélyesített küldemények piacán 30 százalékos részesedésével biztos piacvezetői pozícióval rendelkezik.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







