A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt.
Az elmúlt napokban a médiában is egyre nagyobb figyelmet kapott a koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás (PIMS). A kiszolgáltatott gyermekek fotójával illusztrált beszámolók, közlemények, interjúk - amelyek ráadásul laikusok számára nehezen értelmezhető betegszámokat tartalmaztak - sok esetben aggodalmat és félelmet keltettek a szülőkben. A felmerülő kérdéseket tisztázza a Magyar Reumatológusok Egyesületének Gyermekreumatológia Szekciója.
Dr. Constantin Tamás, a Magyar Reumatológusok Egyesülete Gyermekreumatológia Szekciójának elnöke kijelentette: a sokszervi gyulladás nem ismeretlen a gyermekreumatológusok előtt.
- nyilatkozta a gyermekreumatológus. Megnyugtatásul, néhány szakmai szempontot kihangsúlyozva az eddig közölt adatokat összefüggéseiben magyarázza meg a szakmai szervezet:
A koronavírus-fertőzés következtében fellépő sokszervi gyulladás ellátása csapatmunkát igényel
A PIMS ellátása több társszakma összefogását igényli, a sürgősségi- és intenzív terápiás ellátásban jártas gyermekorvosok, kardiológusok, infektológusok és gyermekreumatológusok összehangolt munkájára van szükség. Az utánkövetésben, esetleges kései szövődmények szűrésében nagy szerepe van a kardiológusoknak.
A koronavírus-fertőzés következtében fellépő sokszervi gyulladás heveny betegséget okoz
Jelen tudásunk szerint a koronavírus-fertőzés következtében fellépő sokszervi gyulladás nem okoz krónikus, hosszan tartó betegséget. A gyermekek az esetek döntő többségében lázas panaszaikkal területi sürgősségi ambulanciákon, kórházakban jelentkeznek, így sokszor nem is kerülnek be a gyermekreumatológiai centrumok ellátásába. Mivel a gyulladásos tüneteket általában 1-3 napon belül sikerül kontrollálni, erre sokszor nincs is szükség. Bár a PIMS heves tünetekkel indul, egyelőre úgy tűnik, hogy hosszú távon jóindulatúan viselkedik.
A gyermekreumatológia hálózata
Valamennyi egyetemi gyermekgyógyászati klinikán elérhető modern szemléletű reumatológiai ellátás. A legsúlyosabb - akár gépi lélegeztetést is igénylő - esetekben biológiai terápia alkalmazható, amely reumatológiai indikációt képez. Kollégáink felkészültek, hogy akár a gyermekek átvételével, akár konzíliummal, tanácsokkal segítsék a PIMS-ben szenvedők biztonságos ellátását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Milyen gyakori a koronavírus-fertőzés következtében fellépő sokszervi gyulladás?
A Népegészségügyi Központ múlt héttől jelentési kötelezettséget írt elő a PIMS esetében is, így hamarosan objektív adatok is rendelkezésre fognak állni. Informális tájékozódás és szóbeli közlések alapján becsült adat elérhető: országosan körülbelül 120 gyermeket kezelhettünk eddig a járvány kitörése óta. Sajnos a koronavírus-fertőzésen átesett gyermekek száma nem ismert, de a gyermekkorú népességre vetítve ez azt jelenti, hogy az előfordulási gyakorisága kb 0,006%. Jelen tudásunk szerint tehát egy nagyon ritka betegségről van szó.
Milyen súlyos tüneteket okoz a koronavírus-fertőzés következtében fellépő sokszervi gyulladás?
- olvashattuk, hallhattuk hétvégén a híradásokban. A PIMS valóban súlyos betegség, a rajta áteső gyermekek igazi hősök. A megfelelő és időben megkezdett terápia mellett szerencsére a tüneteik többnyire gyorsan javulnak. Vannak gyerekek, akik állapotát csak az intenzív osztályon tudjuk stabilizálni. Az intenzív osztályon töltött napok száma önmagában azonban még az egészségügyben jártas szakemberek számára is nehezen értelmezhető adat - jelentősen eltérhet például az egyes kórházak ápolói kapacitása, az általános gyermekosztályok minimumfeltételeket meghaladó felszereltsége. Eltérő lehet a betegség kezelésében való jártasság és tapasztalat is. Ezért mi inkább egy a közérdeklődés szempontjából fontosabb tényt szeretnénk kihangsúlyozni, miszerint nincs tudomásunk súlyos szövődménnyel gyógyult esetről.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép
- Tetemes mínuszban zárta a múlt évet a Fidesz
- Ítéletidő sújtja Texast, többen meghaltak – videó
- Orbán Viktor: az erőszak a mindennapok részévé vált
- Egy nagy meglepetés Didier Deschamps Eb-keretében
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány