Indul a hálapénz-kommandó: ők razziáznak majd a rendelőkben, kórházakban

2021. január 18. 10:27

A Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül már felállították azt a főosztályt, amely március elseje után ellenőrizheti az egészségügyi alkalmazottakat. Az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztály fókuszában a hálapénz lesz.

A hálapénz eddig is üldözendő volt, benne volt a büntető törvénykönyvben, így a január 1-jétől hatályos változás nem annak a nyújtását és elfogadását rendeli büntetni, hanem kiterjeszti a korrupciós bűncselekményeknek a körét, nevezetesen a jogosulatlan előny elfogadásával - mondta az InfoRádiónak a Belügyminisztérium sajtófőnöke. A hálapénz ugyanúgy megmarad a korrupciós bűncselekmények körében mint üldözendő, csak a törvényi tényállás egészül ki egy új elemmel.

Életbe lépett továbbá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény - folytatta Samu Attila dandártábornok -, aminek lényeges eleme, hogy az egészségügyben dolgozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy átlépnek-e ebbe a jogviszonyba. Módosult a rendőrségről szóló törvény is, amely a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának a hatáskörét kiterjesztette mindazokra, akik az egészségügyi szolgálati jogviszonyt fogják választani a jövőben. A fentiek értelmében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétől alkalmazhatja a megbízhatósági vizsgálatot, amely az egészségügyi szolgálati jogviszonyt választókra vonatkozik.

A megbízhatósági vizsgálat olyan, a valóságban is előforduló élethelyzet mesterséges kialakítása, amely lehetővé teszi annak az ellenőrzését, hogy a vizsgált személy eleget tesz-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségének, hogy befolyásmentesen látja el a feladatát, vagyis jogszabályszerűen jár-e el - fejtette ki Samu Attila.

Samu Attila azt is elmondta, hogy számtalan változata lehet annak, hogy mi alapján kezdeményezheti a Nemzeti Védelmi Szolgálat a megbízhatósági vizsgálatot. Ebbe a körben beletartozhat akár egy névtelen információ is, amely eljut az NVSZ-hez, ugyanakkor a szolgálat dolgozóinak is lehetnek személyes tapasztalataik. Így kalkulálható, hogy melyek azok a területek, amelyek különösen fertőzöttek lehetnek az egészségügy területén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem