Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
13 222 ember ellen van érvényben elfogatóparancs Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az abszolút csúcstartó egy somogyzsitfai férfi, akinek 2016-ban 31 körözést sikerült felhalmoznia.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közérdekből nyilvános körözéseinek adatai szerint 2021. január 13-án 13 222 ember ellen van érvényben elfogatóparancs. A körözésnél megkülönböztetik a veszélyes, fegyveres bűnözőket, akiknél elfogásuk esetén támadásra is lehet számítani. A körözöttek tíz százaléka nő, akiket legtöbbször nem erőszakos, hanem vagyon elleni bűncselekmények miatt keresnek - derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.
Körözést nemcsak a rendőrség rendelhet el, a bíróság is köröztethet vádlottat, ha az nem jelenik meg egy büntetőper tárgyalásán, de köröztethet a büntetés-végrehajtás is, ha valaki nem vonul be időre a számára kijelölt börtönbe jogerős szabadságvesztése letöltésére. Körözést rendelhet el a nyomozó ügyész és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal is, de azok a szabálysértők is felkerülnek a listára, akik nem fizették be az ellenük kiszabott pénzbírságot, amit a bíróság emiatt elzárásra változtatott.
Egy bűnözésből élő gyanúsított ellen több elfogatóparancs is érvényben lehet. A legutóbbi csúcstartó egy budapesti csaló, V. Róbert volt: tizenegy körözés volt érvényben vele szemben, amikor pár hete egy budai társasház lépcsőházában elfogták. A legtöbb körözést az ország különböző helyein, sorozatban elkövetett bűncselekmények elkövetői, betörők, csalók gyűjtik be.
A körözésekkel a rendőrkapitányságok, rendőrőrsök előadói, nyomozói foglalkoznak, napra készen ismerve a lakóhely szerint az illetékességi területükhöz tartozó keresettek listáját. A rendőrség elektronikus adatbázisában állandó frissítéssel elérhető az aktuális lista, amelyhez bármelyik járőr, nyomozó hozzáfér. A nagyobb rendőri egységeknek, megyei, kerületi kapitányságoknak vagy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának vannak speciális, célkörözési csoportjai, akik a kiemelt, nagyobb fajsúlyú ügyek elkövetőinek kézre kerítésére összpontosítanak.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt
- Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad
- Nem áll meg az üzemanyagárak apadása
- Négy diáktársa megverte, életmentő műtétre volt szüksége egy kemecsei tanulónak
- A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását május 21-ig