Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója csütörtöki, online megtartott sajtókonferenciáján Koppenhágában.
Kluge kiemelte Olaszországot, ahol a fertőzés terjedésének görbéje kicsit kevésbé meredekké vált, mindazonáltal leszögezte azt is: korai lenne azt mondani, hogy a járvány ott csúcspontjára ért.
Példa nélkülinek, ám szükségesnek nevezte a számos ország által meghozott, a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedéseket. Leszögezte azt is, hogy e rendelkezések nyomán időt nyerhetnek, s elkerülhetik az egészségügyi rendszerek túlzott leterhelését is. Hozzátette: a kormányoknak és az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán beköszöntött "új valóságra", mégpedig hosszú időre.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
- Békemenetet hirdettek - a helyszín a Margitsziget
- Kormányt alakít Andrej Plenkovic Horvátországban
- Térképre vitték, hol tart most az orosz területszerzés - a Nyugat és az oroszok is
- Négy új minisztert nevezett meg a lengyel kormányfő