Közölte a rendőrség annak a három férfinak és két nőnek a fotóját, akik a verőcei hajóbaleset után tűntek el.
A piros lámpa ellenére szaladt ki az úttestre L. L. Junior kisfia, így pedig az érkező autósnak esélye sem lehetett lelassítani. A tragédia körülményeit vizsgálják a hatóságok, de az ittas vezetés gyanúja nem merült fel a 76 éves sofőrnél. A férfi állítja, minden szabályt betartva közlekedett.
A Pénzcentrum is beszámolt a szombat délutáni tragédiáról: Budapesten, a XIV. kerületben egy autó elütött egy gyereket, akiről később kiderült, hogy az énekes L. L. Junior hároméves kisfia, Dávid. A gyermek életét vesztette a balesetben.
A Bors most arról ír, hogy Dávid, a testvére és édesanyjuk, Csilla egy zuglói rendezvényen voltak aznap és vélhetően hazafelé indultak, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál a kisfiú váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszalad a zebrára, amikor a jelzőlámpa pirosan világított. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút, aki több métert repült.
A Ripost egy szemtanúval is beszélt:
- és ekkor történt a tragédia. A rendezvényt biztosító rendőrök és mentősök azonnal megkezdték az újraélesztést, de Dávid olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. A Bors által megkérdezett szemtanúk szerint az édesanya a balesetet követően összeomlott és magát hibáztatta a történtekért. A Bors megtalálta a kocsi sofőrjét, akit szintén megviseltek a történtek, állítólag a helyszínen rosszul lett, a mentők vitték el. A 76 éves férfi azt mondta, minden szabályt betartott, és a rendőrség szerint sem merült fel az ittas vezetés gyanúja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
L. L. Junior apósa arról beszélt, hogy az egész család borzalmas állapotban van, de azt tudják, hogy ha Dávid a pirosnál rohant be az úttestre, akkor az autósnak esélye sem volt megállni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Önkéntesek is segítenek a hajóbaleset áldozatainak felkutatásában - videó
- Szívszorító videó - így emelték ki a Dunából a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónakot
- Teljessé vált az NHL főcsoportdöntőinek mezőnye
- Tömeges ütközés az M7-esen, kilométeres dugó alakult ki
- Az Egyesült Államok időt nyerhet Gázában
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól