Akcióba léptek a hollan rendőrök Vir szigetén, és elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
Történelmi mélypontra, 50 százalék alá csökkent tavaly a biztosítótársaságok kárhányada, vagyis két forint bevételre kevesebb mint egy forint kifizetés jutott - írja Világgazdaság.
A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a biztosítók kárráfordítása 2018-ban 509,7 milliárd forint volt, 7 százalékkal kevesebb az előző évinél. A szektor díjbevétele viszont 7,1 százalékkal 1024,1 milliárd forintra nőtt tavaly. A lap szerint a tavalyi kárráfordítási adatok javulását elsősorban az életbiztosítási ág kárkifizetéseinek drasztikus csökkenése magyarázza: az üzletágban 2018-ban 86,3 milliárd forint kifizetés történt, szemben a 2017. évi 108,5 milliárd forinttal. Az életági díjbevételek 3,5 százalékkal emelkedtek tavaly, és a szerződések száma is nőtt. Az üzletági kárhányad 64,7 százalékra csökkent az előző évi 77,5-ről.
A nem életágban a díjbevételek 10,5 százalékkal emelkedtek 2018-ban, eközben a kárkifizetések csak 5,2 százalékkal nőttek. Ennek az üzletágnak a kárhányada 36,9 százalékra mérséklődött tavaly az előző évi 38,6 százalékról. A javuló kárhányad szerepet játszott abban is, hogy a biztosítótársaságok adózott eredménye negyedével, 72,88 milliárd forintra emelkedett tavaly a 2017. évi 57,94 milliárdról
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját