24 °C Budapest

Egy nap alatt 3 helyen járt a mestertolvaj: mutatjuk, hogy védekezz

2015. november 16. 17:04

Egy tárnoki férfi nagyon komolyan vette a közmondást, miszerint három a magyar igazság, ugyanis egy nap alatt három helyre is betört. A Rendőrség ugyan hamar lekapcsolta, és már előzetesben van, de nem ez az egyetlen ilyen eset, ugyanis Magyarországon kiugróan magas a lakásbetörések száma. A megelőzés sajnos nem mindig elég, mutatjuk, mit kell tenni ilyen helyzetekben.

Az Érdi Rendőrkapitányság eljárást folytat betörés, és lopás megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves férfi ellen, aki a vádak szerint egy nap alatt három helyre is betört Tárnokon, és motorkerékpárt, valamint bukósisakokat tulajdonított el - írja a police.hu.

Magyarországon a rendőrségi eljárásban regisztrált lakásbetörések száma kiugróan magas, csak Budapesten összesen 6680 betörést regisztráltak a tavalyi évben. Második helyen Pest megye áll, de Borsod, Somogy és Baranya megye sem mondható biztonságosnak a számok alapján. Bár 2012-től a lakásbetörésekben lezárult nyomozások egyre eredményesebbek, 2014-ben ez így is csak 19,4 százalékot tett ki. Mivel a megelőzés nem mindig elég, hasznos lehet, ha van biztosításunk.

Mit kell tenni, ha betörtek a lakásba?

Amennyiben hazaérkezve azt látjuk, hogy betörtek otthonunkba, akkor próbáljuk meg a helyszínt abban az állapotában hagyni, ahogyan találtuk, és egyből hívjuk fel a rendőrséget. Ne érjünk semmihez és ne mozdítsunk el semmit a helyéről. A rendőrséget a kiérkezésekor részletesen tájékoztassuk, mit tapasztalunk, és hogy megváltoztattuk-e a helyszínt. Az is fontos információ, hogy van-e riasztórendszer vagy kamera otthonunkban. Ezután egy helyszíni szemle következik, aminek időtartama függ a helyszín fajtájától (családi ház, lakás, üzlet, pince, tároló), méretétől és elhelyezkedésétől, az ott található nyomok mennyiségétől. Emellett a rendőrségi helyszínelést követően két napon belül jelenteni kell az eseményt a biztosítónak is.

Milyen biztosításra van szükségünk?

Az ilyen helyzetekben lakásbiztosítási szerződésre van szükség, de fontos, hogy az díjjal fedezett legyen és a kockázati kör kiterjedjen a betöréses lopásokra is. Lényeges, hogy a szerződésben szereplő ingóságok megfelelő biztosítási összeggel, valós értéken szerepeljenek a biztosítási szerződésben, ezzel ugyanis elkerülhető az alul-, illetve túlbiztosítás lehetősége.

A legtöbb lakásbiztosításon belül biztosíthatóak az ékszerek, nagy értékű ingóságok, és a műtárgyak is. Értéktől függően előfordulhat, hogy ezekről a vagyontárgyakról tételes listát és fényképet is szükséges csatolni az ajánlat mellé a szerződés megkötésekor.

A bizonyítás bármilyen, a bíróság által is elfogadott módszerrel lehetséges (számla, garanciajegy, fénykép stb.)

Ezen vagyontárgyak biztosításának a díja nagyban függ az értéküktől, illetve a választott biztosítási terméktől, vagyis hogy milyen fedezetekre nyújt védelmet.

Hogyan és mikor kaphatunk kárpótlást?

Ilyen esetben két dolgot kell tenni a lehető legrövidebb időn belül. Az egyik a rendőrségi feljelentés, ekkor a rendőrség a helyszíni szemle alapján jegyzőkönyvet készít. A másik, hogy az esetet az észleléstől számított két napon belül jelenteni kell a biztosítónak. Ennek többféle módja van, az ügyfélszolgálati irodákban személyesen, a Call Centernek telefonon vagy e-mail-ben, de postai úton is lehetséges. A bejelentéskor meg kell adni a szerződésszámot, a kár időpontját, helyét és jellegét valamint egy hozzávetőleges kárértéket. A további teendőket, a beküldendő iratok, bizonylatok körét a kárszakértő fogja meghatározni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt, hogy bizonyos tárgyak a tulajdonunkban voltak bizonyíthatjuk:

  • Számlával
  • Garancialevéllel
  • Az ellopott tárgyról készült fényképpel
  • Tanúval
  • Bármely olyan egyéb módon, amivel az esetet a bíróságon is bizonyítani tudjuk

A kárpótlást pedig az elbíráláshoz szükséges dokumentumok biztosítóihoz való beérkezése után legkésőbb 15 napon belül megkaphatjuk.

Mit lehet tenni, hogy megelőzzük a betöréseket?

A betörések megelőzése érdekében jól jöhet, ha megfogadjuk az alábbi tippeket:

  • A Facebook újítása, hogy az ideiglenes profilképnél beállíthatjuk azt, hogy az adott kép csak egy bizonyos ideig legyen látható, ami után automatikusan visszaáll az eredeti profilképünk. Sokan éppen a távollétük alatt állítják be ezeket a képeket, így a betörőknek nyomozni sem kell azután, hol van üres lakás. Az otthon készült képek feltöltését is kellő óvatossággal kell kezelni, ugyanis a bűnözők ezek alapján pillanatok alatt felmérhetik a lakásban található értékeket.

  • Mielőtt elindulunk otthonról, ellenőrizni kell, hogy be vannak-e zárva az ablakok és ajtók. Célszerű megemlíteni a szomszédoknak, ha elutazunk, és megkérni őket, hogy figyeljenek a lakásra.

  • A jó minőségű biztonsági zárak és nyílászárók alkalmazása mellett érdemes olyan időzített kapcsolókat is üzembe helyezni, amelyek rendszeres időközönként felvillannak. Így úgy tűnik, mintha a lakók otthon lennének. Ráadásul ezek a kapcsolók rádió- vagy tévékészülékekhez is csatlakoztathatók, így nem jelentenek nagy anyagi kiadást. A bejárati ajtónál elhelyezett mozgásérzékelő lámpák szintén hatásosak lehetnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 11:10
Előtte azonban még a The Floor különkiadásában láthatják a nézők a Szappanos családot pünkösd vasárn...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 17:08
Magyarországon 2024 januárjában az átlagnyugdíj 230 ezer forint volt, míg a diplomás átlagnyugdíj 21...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm