21 °C Budapest

Ezt a tesztet minden kisgyermekes szülőnek ki kell töltenie

2015. június 5. 08:31

Szülői kérdőiveket is bevezetnek a kisgyermekek szűrésének új rendszerében, amely jövőre indul - írja a Magyar Nemzet.

Az állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közlése alapján ismertetik, hogy a kisgyermekek fejlődésbeli megtorpanásának kiszűrésére bevezetésre kerülő kérdőiveket a gyermekek egy hónapos és 6 éves kora között 12 alkalommal kell majd kitölteni. 15 hónapos és 2,5 éves korban azokról a gyerekekről kell majd kitölteni azt, akiknél felmerült a fejlődési zavar gyanúja.

A tájékoztatás szerint az új típusú szűréssel kapcsolatos képzést a 3800 területi védőnőből csaknem 3000 már elvégezte, ők kézhez kapták a kapcsolódó módszertani útmutatókat is.

Az ÁEEK tájékoztatása szerint a hazai adatok alapján eddig kevesebb mint 5 százalék volt a 0-7 éves korú gyerekek körében a valamilyen fejlődési problémával küzdők aránya. A rendellenességek gyakran csak iskolás korban derültek ki, amikor már kevésbbé hatékony a beavatkozás, az új fajta szűréssel hamarabb történhet meg a felismerés.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 13:21
Elkészült a Forbes legújabb influenszerlistája. Volt némi átrendeződés a dobogósok között, és van né...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm