Nagyon sok itthon az orvosi műhibaper, ennek ellenére sokszor van olyan, hogy maguk a betegek vagy hozzátartozók sem ragaszkodnak a bírósághoz.
Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon 1,5 és 2,4 millió forint közötti pénzbüntetésre, mert hálapénzt kértek szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül. Egy szülésznő felfüggesztett szabadságveszést kapott.
Az ügyben a Fővárosi Főügyészség a volt MÁV Kórház tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen emelt vádat, mert 5 ezer és 50 ezer forint közötti összeget kértek a kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között legalább húsz esetben a szülés levezetéséért, vagy az érzéstelenítésért. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.